Történeteim

Ez az oldal számomra arra szolgál, hogy a magam által írt történetek, versek elolvasásra kerüljenek, esetleg elnyerje az Olvasók tetszését. Jó olvasást kívánok mindenkinek, és remélem, hogy tetszeni fog.

Itt olvashatók a verseim, és egyébb versek, amik útközben megtetszettek vagy meg fognak tetszeni.

  1. Egy lány története

Egy történet


Egy gyertya pislákol haloványan a sötétben,

Nem ragyog fénye ugyan úgy, mint régen.

Tüze percről percre gyengül, s hamarosan elalszik,

S vele együtt egy szenvedő szív is örökre megnyugszik.

Már csak pár pillanat és uralomra tör a sötétség,

Már csak másodpercek kérdése és véget ér a keserűség.

S ekkor a messzeségben szél támad csendesen,

Közeledik a távolból, közeledik szüntelen.

Beront a szobába és a lánggal lágy keringőbe, kezdenek,

Lassan ringatóznak, majd egymás ajkára egy utolsó csókot lehelnek.

Egymásba fonódnak és a fény beleolvad a sötétségbe,

Ez a pillanat volt a szenvedő szív lüktetésének vége.

Ott fekszik a lány a hideg kövön,

Karcsú teste elnyúlik a jéghideg földön.

Ahogy ott fekszik, olyan mintha csak aludna,

Pedig a halál ringatja, szemei nem ragyognak többé soha.

Pedig valaha ez a szempár beragyogta az egész világot,

Az a tüzes tekintett csak úgy ontotta magából a boldogságot.

Olyan volt, mint egy drágakő, mi vakítóan ragyogott szüntelen,

S most ragyogó fényén eluralkodik a sötét végtelen.

A lány kezében az utolsó levelét szorította,

Ám ezt a lány tűzvörös vére teljesen beborította.

Csupán ennyi volt a borítékra írva:

„-A kékszemű fiúnak, kit már nem feledek soha!"

Teltek a hosszú percek a végtelen órák,

Mire szüleinek feltűnt a csend, s az ajtót rányitották.

Ott feküdt a lány, s jéghideg arca most már örökké rezzenéstelen,

Szülei nem hittek szemüknek, szüntelen ordították:-„Ez lehetetlen!"

Édesanyja keservesen könyörgött:-„Kicsi lányom szólalj meg!"

De a síri csöndet semmilyen hang sem törte meg.

Kislánya halálsápadt arcát simogatta,

Kezébe vett kis kezét sírva szorongatta.

De nem volt már benne erő, kihűlt már teljesen,

Hisz a csuklóján a sebből vér ömlött szüntelen.

A penge ott hevert a földön, mit a vér eláztatott,

Így lett vége a lánynak, kit a kegyetlen sors hánytatott.

Az anyja rögtön tudta kinek szólhat a levél,

Fel akarta nyitni, el akarta olvasni, de nem volt oly kevély.

Nem bírta, hisz tudta, gyermeke azt nem neki címezte,

S bármennyire is fájt neki, de a levelet a fiúnak elküldte.

A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lányszemébe,

Mikor a postás csengetett, s levelet hozott a részére.

A fiú a levelet kezébe vette,

S szemét arra a bizonyos sorra vetette.

Kinyitotta a borítékot és elkezdte olvasni,

Rögtön felismerte az írást nem tudná feledni.

„Drága Egyetlenem!

Kedves, Édes Szerelmem!

Még mindig szeretlek, pedig már sok idő eltelt a búcsúnk óta,

De még mindig előttem, lebeg az utolsó óra.

Az utolsó pillantás, mit rám vetettél,

Gyönyörű két szemed, mivel utoljára a szemembe néztél.

Rége pillantásodban a szerelmünk ragyogott,

Ám dühöddel elpusztítottad, s szilánkokra hullott.

El akartam mondani neked, hogy amit tettem az nem az én döntésem,

De te nem hagytad, hogy megmagyarázzam, hogy miért kellett ezt tennem.

Megfordultál, s távolodni kezdtél, nem fordultál vissza,

Pedig akkor talán minden elmondhattam volna.

Azt, hogy mennyire nagyon szeretlek,

Ám te eltűntél, s én sehol sem lellek.

Bárhova megyek, és bárhol járok,

Minden hol egy emléket találok.

Bár a helyedet más tölti be már,

Szívem egyre csak Téged vár.

Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,

S hogy szívem elfelejt téged végre.

De hallottam újra hangod, láttalak, s feléledt a múlt,

Hiába küzdöttem ellene, az emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.

Menekülnék előled, de hová bújjak?

Mindig feltörnek a régi közös emlékek, s nem kellenek újjak.

S bár belül ordítok:-„Elég! Vége! Állj!"

Nélkülük, és nélküled nem tudnék élni már.

Hiszen te jelentesz mindent nekem, az életemet,

Oda adnám ezért a lelkemet, szívemet, mindenemet.

Hogy messziről újra láthassalak, s érezzem illatod,

Hogy újra fülembe halljam hangod, egy mondatod.

Mondd! Miért nem értik meg, hogy nélküled élni nem akarok?

Hisz ha te nem vagy velem fáj a levegő vétel, szinte kettészakadok.

Élnem kell, ezt súgja egyfolytában az agyam,

De a szívem érted ég, s én csak úgy megemésztődni hagyjam?

Nem akarok már nélküled élni, nélküled nem létezek,

Nem megy már semmi, nélküled nem élhetek.

Mindig bennem vagy, s minden üres pillanatba szívem rád gondol,

Zokog, hisz hiányzol neki, s hiányod fájdalma kegyetlenül marcangol.

Olyan a szívem, mint vad elé vetett húscafat,

Melyet hiányod lassan, kegyetlenül szétszaggat.

Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel, kísér a halál,

Hiszen szemem hiába keres Téged sehol sem talál.

Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,

Hömpölygő lavinaként zúdul testemre a feledés.

Fájok, mint part, ha szárad, mint sem ha vérzik,

Komor bánat lep el engem, ha a magány megérik.

Nincs már boldogság, szerelem, s buja öröm,

Minden, amit veled éltem át, már örökké magamban őrzöm.

Nélküled nem nyugszom, szüntelenül álmatlanság él bennem,

Félek, rettegek attól, hogy egy rossz emlékké kell lennem.

Felemésztenek az utolsó elhangzott szavak,

Fájdalmamra csak ölelésed nyújtana vigaszt.

Bár elmondhatnám, hogyan szakít szét ez az érzés,

De megfagynak a szavak, s kínná lesz a légzés.

De most félek, hiszen elvesztettem tekinteted,

Nem sírok már, inkább elfojtom magamban az emlékeket.

Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,

S önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.

Szánom magam, hisz akit a mindennél jobban imádtam,

Annak ellenére, hogy megbántott, s eldobott, feledni mégsem tudtam.

Ó Istenem! Hányszor mondták, hogy felejtselek el Téged,

Hányszor mondták, értsem meg már, sosem leszek többé veled.

Istenem! Mikor ki mondtad azt a szót, hogy:-„VÉGE!"

Mintha minden álmom, s vele életem is véget érne.

Magamba nézek, s látom az elvérzett áldozatot, s most már a Halállal küzdök,

Most minden olyan üres, s most már csupán bátorságot gyűjtötök.

Nincs szakadt rongy, mi testemet óvja, ha félek,

Csak a halál csókját érzem már végre, ennyi mit remélek.

Le akarok lépni az útról, mit már oly régóta járok,

Hisz szenvedő szívemnek megnyugvást nem találok.

Nincs ereje sebzett szívemnek, hogy újra hazataláljon,

Széjjeltépi a kegyetlen fájdalom, a messzi kietlen határon.

Haladnék én az élet útján, de térdre zuhanok, s annyira fáj,

Hogy minden egyes új nap megsebez, gyilkol, s a szívembe váj.

El akarok végre menni, de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni,

Hát ég veled! De tudd a síron túl sem foglak feledni.

Mindig Téged szerettelek, Hű voltam hozzád minden percben,

S ez most már végleg így marad a messzi végtelenben.

Búcsúzom, talán így jobb is hisz nem gondoltam, hogy gyenge is tudok lenni,

Hogy nélküled ugyanúgy már soha többé nem tudok nevetni.

Zárom soraimat, megpróbálom játszani, hogy erős vagyok még mindig,

A csodás emlékedet elviszem magammal egyenest a sírig..."

Ekkor a lány befejezte a levelet,

Melyre búcsúképp egy könnycseppet ejtet.

Lezárta a borítékot, s kezében penge villant,

Hullottak a vércseppek a padlóra, ám arcán még egy utolsó mosoly csillant.

Képzeletben még utoljára látta a szerelmét,

Utoljára még szélesre tárta két szép kezét.

Éppen mikor az árnyat öleli akarta,

Megremegett teste, tovább már nem bírta.

Összecsuklott térde, s a földre zuhant,

Utolsó mondata a széllel együtt messze suhant

Tíz szó mi most már a széllel örökre násztáncot jár:

„Tudd szeretőd mindörökké szeretni fog, s most már a Túlvilágon vár!"

Ekkor a fiú tovább már nem bírta,

Keserves könnypatak az arcát áztatta.

Térdre rogyott, s csak zokogott szakadatlanul

Mikor lágy szellő támadt váratlanul.

Simogatta, a fiú arcát, akár egy puha érintés,

Olyan mintha a lány lett volna, lehetetlen képzelgés.

Végig simogatta a srác könnyáztatta arcát,

Hűsen kényeztette két vérpiros ajkát.

A szellő, mint rakoncátlan lánykaujjak,

A fiú hajába lágyan beletúrtak.

Ekkor behunyta szemét, s egy álomba lépett,

Felelevenített maga előtt egy réges-régi képet.

A lány állott előtte, kit egykoron hevesen csókolt,

Kinek tiszta, hű, szerelmes szívből bókolt.

A lány nem szólt semmit, csak némán nézett,

Arcán az a feledhetetlen pajkos mosoly fénylett.

Szemében a régi tűz izzón ragyogott,

A fiú szívében újra az elmúlt szerelem lángja lobogott.

A fiú közeledett, a lányhoz lépett,

Épp, mikor meg akarta érinteni a gyönyörűséget.

Amint kezét kinyújtotta, hogy újra megsimogassa a lányka orcáját,

Elrepült a szél, s elvitte az árny mesebéli alakját.

Felriadt a fiú, kinyitotta két kék szemét,

Keresve, kutatva mindenhol, elrabolt képzeletét.

Bánatos szeméből újra könny csordult ki,

S édes hang hívta őt, így rémlett neki.

Leszállt az éj, elcsendesült minden, s Ő elhagyta otthonát,

A temető felé csalogatta egy hang, a sír felé vezette két lábát.

Bent a sorok között hevesen zakatol szíve,

Borús tekintette, szüntelen a zug sorokat leste.

Az éj leple alatt a temető csendjét sírás töri meg,

Valaki egy tejfa alatt keservesen remeg.

A gyászos sötétben valaki halkan zokog,

Siratja a lányt, ki mát oly régóta halott.

Megzörrenek a fák megint a temetőben,

Ismét szél támad, s szól szomorúan, remegve:

„Ne sírj, kérlek, drága ne sírjál!

Nem fáj, hogy akkor eldobtál.

Nem fáj már semmi, végre megnyugodtam,

De tudd, kérlek, Te voltál, kit imádtam!

Imádtalak, szerettelek, jobban minden másnál,

Te ragyogtál szívemben, s veled bátrabb voltam a Halálnál.

Nem is ő keresett engem, én kutattam utána,

S én leheltem csókot mérgező ajkára.

Hűs mérge átjárta testem minden zugát,

Ám még ez sem tudta kitörölni belőlem lényed csodás báját.

Bennem élsz most már örökre, s én is veled maradok,

Védeni foglak mindörökké, én leszek az Őrangyalod.

Óvni foglak végig utadon, hűen vigyázlak,

Hisz a síron túl is mindörökké imádlak..."

Ekkor elsuhant az árny, s csend borult a tájra,

A fiú keservesen zokogva borult a tejfára.

Ekkor a mélyből egy hang szűrődik ki,

Monoton mondataiból egy szó hallatszik ki:„Szeretlek!"

A fiú ekkor halkan, érthetetlenül csak ennyit mondott:

„Nem feledlek soha!"





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Vízmelegítő

► Vízmelegítő. Gazdaságos, energiát nem használó, vízmelegítő. Ez valóban nagyon olcsó vízmelegítő Vízmelegítő napenergiával.

vizmelegito.hupont.hu

2. Vezetéselmélet Mesterfokon!

► Kasza Tamás 30 éve mozog a szervezetfejlesztés területén. Segítségével több száz vállalkozó megértette a vezetéselmélet lényegét.

vezeteselmelet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

6. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

7. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

10. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

11. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

13. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

14. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

15. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

16. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

17. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

18. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

19. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

20. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

21. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

22. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

23. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

24. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

25. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

26. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

27. Horgászat folyóvízen

► módszerek,vizeink,halaink egyéb tudnivalók

folyovizihorgaszat.hupont.hu

28. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

29. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

30. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

31. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

32. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

33. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

34. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

35. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

36. Kedvenc receptjeink.

► Gyorsan,finomat, egyszerűen!Ha szerinted is jók a receptjeim,nyomd meg a Tetszik-et

kedvencreceptjeink.hupont.hu

37. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

38. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

39. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

40. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

41. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

42. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

43. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

44. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

45. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

46. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

47. Csak Csajoknak!!

► Élj a Mának!!!!Csak csajoknak szól és aki szereti az állatokat és a divatot!!!

cicacska.hupont.hu

48. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

49. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

50. Szeretettel üdvözöllek Csendes Júlia hastánc-oktató weblapján

► Hastánc-oktatás Hajdú-bihar megyében szakképzett oktatóval

mandalahastanc.hupont.hu

51. Twilight-Alkonyat

► Ez az oldal csak a Twilighttal és annak szereplőivel,valamint a Twilightos hírekkel foglalkozik!!!!!!!!!!Boldog 24. szülinapot kívánunk ROBERTNEK!!!!!

twilightsaga-alkonyat.hupont.hu

52. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

53. PASSO

► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...

passo.hupont.hu

54. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

55. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

56. Twilight-New Moon-Eclipse-Breaking Dawn

► Nagyon jó filmek és könyvek érdemes megnézni ... és elolvasni :)

minden-ami-twilight.hupont.hu

57. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

59. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

60. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

61. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

62. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.

► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)

remtortenetekmost.hupont.hu

63. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

64. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

65. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

66. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

67. Sztárok,sztorik,életrajzok,üziik(: halii.

► rendszeresen látogassátok az oldalt.mert folyamatosan frissül ;)

sztarokamindenem.hupont.hu

68. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

69. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola

► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!

morasulihatvan.hupont.hu

70. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

71. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

72. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

73. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.

szagelszivo.hupont.hu

74. Egy kvantummechanikus küzdelmei

► avagy hogyan főzzünk finom kvantum levest?

lujzazen.hupont.hu

75. Sztárok minden mennyiségben, de azért van más is. ♥

► Üdvözöllek! Köszi, hogy ide látogattál erre a honlapra.

kispipin.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 6
Havi: 6
Össz.: 3 167

Látogatottság növelés
Oldal: Versek
Történeteim - © 2008 - 2026 - viki-sweblap-s.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »